A kisteleki Napsugár Otthon életében minden évben lehetőség van egy napon arra, hogy az itt lakók hozzátartozói egy nyílt nap keretében közelebbről megismerjék az intézmény hétköznapjait, munkacsoportjait, dolgozóit.

Így történt ez 2015. július 31-én is, mikor az épület előtti parkolót hatalmas sátor foglalta el, azért, hogy minden vendéget méltón vendégül láthasson az otthon.

Ez előző évhez képest nagyobb létszámmal voltak, akik megtisztelték a jelenlétükkel az intézményt, 66 fő ellátotthoz 113 fő hozzátartozó érkezett.

Continue reading

„Pár hangnyi dallamok, mintha kőbe vésve állták volna századok viharát.”

Az alapítvány képviseletében 2015. 08.10-15-ig városunk vezetőségének köszönhetően szakmai táborban vettünk részt Kecskeméten. Nagy szeretettel fogadták 16 fős csoportunkat. Büszkén hallgattam, hogy térségünkben zenekarunk létszáma egyedülálló, elmeséltem milyen fontosnak tartjuk, hogy a fiatalokkal is megszerettessük a népzenét a tudásunkat továbbfejlesszük és szakmailag minőséget képviseljünk.

Continue reading

Sok szeretettel meghívjuk 2015. július 31-én, délután 15 órától tartandó Családi nappal egybekötött kerti mulatságunkra!
Kerepeczki Magdolna mb. igazgató

Évek óta hagyomány az intézményünkben, hogy köszöntjük a férfiakat.  Az intézmény ellátottjai között bár csak egy harmad a férfi, mégis róluk sem szeretnénk elfeledkezni és viszonozva a Nőnap alkalmából kapott kedves köszöntőjüket, számukra is kijelöltünk egy napot mikor  ők vannak a  középpontban.

Continue reading

Két budapesti teniszező is, akik a nyári, Los Angeles-i speciális Olimpiára is kvalifikálták magukat, vett részt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, a Napsugár Otthon Szivárvány Szakosított Szociális Otthon-Lakóotthon, valamint a Szivárvány SE országos versenyén kedden Hódmezővásárhelyen.Continue reading

Ismét örömteli esemény a kisteleki Napsugár Otthonban

100 éves lakó köszöntése

Koleszár Cirillné Irénke nénit 100. születésnapján köszöntötte a családja és az otthon dolgozói. Különösen nagy öröm volt ez mindenki számára, mivel a tényleges születésnapi köszöntést el kellett halasztani lábtörése kórházi kezelése miatt,  de Irénke néni ismét jó kedvűen és korához képest jó egészségnek örvend. Continue reading