November 12. a segítő foglalkozásúak világnapja

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltsége 2016. november 11-én a kisteleki Városi Sportcsarnokban tartotta a Szociális Munka világnapja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezését Dr. Berta Árpádné kirendeltség igazgató vezetésével.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Helmanné Enner Margit a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gazdaságvezetője, Nyári Amália a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltségének igazgató helyettese, Horváth János Kistelek város alpolgármestere, valamint Szalai Gabriella Kistelek Járás Hivatalvezetője. Az ünnepségen részt vettek a Főigazgatósághoz tartozó Csongrád megyei bentlakásos intézmények dolgozói és képviselőik, közel 500 fő.

A rendezvényen résztvevőket köszöntötte Horváth János alpolgármester Úr, aki elmondta, hogy milyen nehéz feladatot látnak el az ebben az ágazatban dolgozók és azt kívánta hogy erkölcsi és anyagi megbecsülésben is részesüljenek az itt dolgozók.

Dr. Berta Árpádné megköszönte a szociális ágazat dolgozóinak az áldozatos munkájukat, melyet nap, mint nap folytatnak a rájuk bízott ellátottak életének jobbá tételéért. Ezt követően, a Csongrád megyei Napsugár Otthon kisteleki és ópusztaszeri mentálhigiénés csoportja a Szociális Munka világnapja alkalmából köszöntötte a jelenlévőket rövid műsorral, majd Dr. Berta Árpádné okleveleket adott át, azon munkatársaknak, akik Főigazgatói dicséretben részesültek. Többek között Kisteleken két fő is részesült ebben az elismerésben.

Egyrészt Kerepeczki Magdolna mb. igazgató, aki 1997. óta dolgozik a Napsugár otthonban és több mint három éve kimagasló szakmai tudással,  mint igazgató irányítja a Napsugár Otthon székhelyét és hat telephelyét.

Másrészt Rozsnyai Jánosné szakács, aki már 21. éve dolgozik az otthonban, mindenki megelégedésére, hiszen ízletes, házias főztjei dicséretre méltóak. 2015-ben ismét iskolapadba ült és kimagasló eredménnyel megszerezte a diétás szakács végzettséget.

Kiemelte, hogy Szilágyi Lászlóné Szivárvány Szakosított Otthon fejlesztőpedagógusa Szociális Munkáért díjat kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától, illetve Kothenczné Komócsin Gabriella a Csongrád Megyei Napsugár Otthon Mórahalmi Idősek Otthonának ápoló-gondozó munkatársa és Katona Józsefné a szegedi Vakok Otthonának ápoló-gondozója a Magyar Ápolási Egyesület ezüst kitűzőjét és elismerő oklevelét kapta.

Az ünnepi megemlékezést követően a Csongrád Megyei Napsugár Otthon telephelyei mutatkoztak be egy kulturális műsor keretén belül. Láthattunk, hallhattunk görög táncot, „Michael Jackson” tánc produkciót, Ének az esőben táncos előadást, de megjelentek a színpadon az „ Időutazók”, akik fergeteges twisttel emelték a hangulatot, majd lágy dallamok szóltak a „Millió-millió rózsaszál” c. dal előadásában. A paródia sem maradhatott el, hiszen a kisteleki csapat a férj és feleség örökös viszályát mutatta be, valamint nagy hatást gyakorolt a jelenlévőkre különleges legyezős előadásuk a „Virágok tánca„ is.

A kulturális program gála előadásában a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Ópusztaszeri telephely 6. osztályos tanulói „Mary Poppins” táncos produkciójával  és a Szeri Népdalkör  „Őszi csújjogatós” dalos összeállításával vett részt.

A délután további részében a közös vacsora és az azt követő táncos mulattságé volt a főszerep.