Lakóink és dolgozóink már hetek óta izgatottan készültek az adventi időszakra. A ráhangolódás jegyében a szegedi karácsonyi vásárba is ellátogattunk, ahol lakóink körbenézhettek és szeretteiknek vásárolhattak az ünnepien kivilágított Széchenyi tér és Dóm tér forgatagában. A szegedi kirándulás mellett pedig lázasan készülődtünk a december 20-án tartandó karácsonyi ünnepségünkre. Közös célunk volt, hogy azon lakóink számára is családias és különleges ünnepi hangulatban teljenek ezek a napok, akiknek nem volt lehetősége a családdal együtt tölteni a karácsonyt. Együtt díszítettük fel karácsonyfáinkat, melyben a lakók, és dolgozóink is örömmel nyújtottak segítséget.

Continue reading

A Csongrád Megyei Napsugár Otthon 2017.11.09.-én ünnepelte a Szociális Munka Napját.

A kisteleki sportcsarnokban tartott rendezvény első felében Kerepeczki Magdolna a Csongrád Megyei Napsugár Otthon intézményvezetője a munkaértekezleten beszámolt az elmúlt év jelentősebb eseményeiről, az intézmény büszkeségeiről.

Ezt követően az intézményvezető az elmúlt évben nyugdíjba vonuló kollégákat köszöntötte, jó egészséget és hasznos nyugdíjas éveket kívánt.

Continue reading

Mórahalom, 2017.október 12.

Megtartottuk részlegünkben az idősek napját.

A lakók  a gondozónők segítségével csinosan felöltözve beültek, vagy begördültek a társalgóba és izgatottan várták a műsort.

Continue reading

Az idősek Világnapja alkalmából minden évben ünnepi műsor szervezésére kerül sor a Csongrád Megyei Napsugár Otthonban.

Ebben az évben 2017. 10. 06-án lett megrendezve a Családi nappal egybekötött Idősek napi megemlékezés.

Continue reading

A Csongrád Megyei Napsugár Otthon és a Kisteleki Egészségfejlesztési Iroda (EFI)   munkatársai már évek óta szoros kapcsolatot ápolnak. Az iroda munkatársai rendszeresen tartanak az ellátottak és dolgozók részére különböző egészségfejlesztő, lelki tanácsadó beszélgetéseket, klubfoglalkozásokat. Ennek a kapcsolatnak is köszönhető, hogy Vicsek János irodavezető és Kovácsné Szabó Edit, mint szervező, meghívták  a Napsugár Otthon munkatársait is  „A Mozgással az egészségért” rendezvényükre.Continue reading

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Csongrád Megyei Kirendeltsége 2016. november 11-én a kisteleki Városi Sportcsarnokban tartotta a Szociális Munka világnapja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezését Dr. Berta Árpádné kirendeltség igazgató vezetésével.

Continue reading

A szociális ágazat ünnepe az 1997. óta világnappá nyilvánított Szociális Munka Napja minden év november 12-én.

A Csongrád Megyei Napsugár Otthon ebben az évben 2016. 11. 11-én a Városi Sportcsarnokban ünnepi munkaértekezlet keretén belül emlékezett a segítő foglalkozást végző munkatársakról. Az értekezletet Kerepeczki Magdolna mb. Igazgató Asszony nyitotta meg, köszöntötte a közel 400 fő munkavállalót, akik a Csongrád Megyei Napsugár Otthon intézményeiben dolgoznak.

Continue reading

A Napsugár Otthon Ópusztaszeri Pszichiátriai Otthonában működő Tóhajlat Színjátszó Kör abban a megtiszteltetésben részesült, hogy megmérethette magát a Pszichiátriai Betegek X.Országos Színjátszó és Művészeti Találkozóján.

A találkozót 1998 óta kétévente rendezik meg. Szervezői: a Bázakerettyei Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézete, a Pszichiátriai Betegek Országos Módszertani Intézete és az intézmény mellett működő, a pszichiátriai betegek ellátási színvonalának emelése érdekében létrejött Völgy Alapítvány.Continue reading