Megyei Labdarúgó Bajnokság

2019. március 20-án a Tóhajlat Rekreációs – és Sportegyesület első alkalommal rendezte meg
a Megyei Labdarúgó Bajnokságát. A résztvevőket és a szurkolókat is bundás kenyér és meleg
tea, kávé várta. A sportrendezvényt a Csongrád Megyei Napsugár Otthon képviseletében
Törökné Nagymihály Irén igazgató-helyettes nyitotta meg, majd a Tóhajlat Rekreációs- és
Sportegyesület valamint a Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány nevében Szalai Józsefné
köszöntött a megjelenteket.

“Sok szeretettel köszöntök mindenkit, versenyzőt, szurkolót és segítőt egyaránt!
Nagy öröm számomra, hogy a Tóhajlat Rekreációs és Sport Egyesület részéről egy újabb
sportrendezvény megnyitására engem kértek fel. A mai napi rendezvény a NEA-MA-18-
SZ-0637 számú pályázat és a Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány támogatásával
jöhetett létre. A sport, vagy inkább a mozgás nekem is életem része természetesen nem
versenyszerűen és próbálom a mozgás szeretetét mindenki felé továbbítani, hogy mennyire
fontos az, hogy már egészen kicsi kortól rendszeresen sportoljunk. A sportág az mindegy,
hogy milyen, amelyet választunk, a lényeg a rendszeresség. Fontos, hogy már egész kicsi
korban megszerettessük a gyerekekkel a mozgást, mert akkor felnőtt korukra már
természetessé válik és szinte már hiányzik, ha a zsúfolt életünk miatt esetleg nem jutunk el
edzeni. Az is természetes, hogy nem lehet mindenkiből élsportoló, de nem is az a lényeg.
Vannak akik rendszeresen kerékpároznak, sétálnak, futnak, hobbi szinten mozognak, és az
egészség megőrzésére ez is éppen elegendő.
A különböző mérések igazolják, hogy azok a gyermekek és felnőttek, akik rendszeresen
sportolnak, mozognak, sokkal kevesebbszer betegednek meg. Nagyon sok betegségnek lelki
okai vannak, a stresszes életmód, az esetleges kudarcok iskolában, munkahelyen, vagy a
lakótársi vita, de aki a nap végén el tud menni futni, edzeni, vagy kerékpározni és
megmozgatja az izmait, akkor a mozgás által sokkal jobb kedvünk lesz, oldódik a
feszültségünk is.
Most 180 perc áll rendelkezésünkre, hogy futball pályán mozogjunk, ki a labda után futva, ki
csak éppen a hűvös idő ellen védekezve mozog..

„Kívánok mindenkinek a mai nap jó sportolást!”

A köszöntők utáni rövid taktikai megbeszélés alatt már bemelegítettek a csapatok:
1. 1-es csapatként az ópusztaszeri Tóhajlat RSE I.;
2. 2-es csapatként szintén az ópusztaszeri otthont képviselő Tóhajlat RSE II.; míg a
3. 3-as csapat Hódmezővásárhely; a
4. 4-es pedig a Szent Miklós Katolikus Általános Iskola fiatal tanulóiból álló csapat volt.
Az előre lefektetett szabályok alapján a győzelem 3 pontot ért, „sajnos” vereség esetén 0 pont
járt. A legtöbb pontot elért csapat, így a helyi általános iskolások küzdő csapata
megérdemelten vitte el a bajnoki kupát. Az eredményhirdetésen azonban senki sem távozott
érem nélkül, hiszen az első hely után mindenki másodikként ezüst medált kapott a kitartó
játék emlékeként. Híre terjedt egy félelmetesen jó kapusnak, aki az ópusztaszeri otthon
dolgozói közül nevezett be erősítve az egyik lakói csapatot. Több nagyon jó játékost, sőt
igazán tehetséges góllövőket is láthattunk a pályán. A szép napsütéses időben megtartott

bajnokság a Nemzeti Együttműködési Alap NEA-MA-18-SZ-0657-es azonosító számú
pályázat támogatásában és a Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány segítségével jöhetett létre.
A szervezők ezúton is köszönik a részvételt a játékosoknak, a tevékeny dolgozóknak és a
szurkolóknak!
Külön köszönet a Hódmezővásárhelyről érkezett játékvezetőnek Samu Mónikának és a
rendezvénynek helyet biztosító Ópusztaszeri Sportegyesületnek!
Szociális és terápiás munkacsoport