2019 Farsang

Február 28-án megrendezésre került a Csongrád Megyei Napsugár Otthon Kisteleki Intézményében az évek óta hagyománnyá vált farsangi mulatság.

 

Az ünnepség 14 h-kor kezdődött Kerepeczki Magdolna, az Intézményvezető Asszony ünnepi megnyitó beszédével, amelyben köszöntötte a lakókat, a meghívott vendégeket és a dolgozókat. A továbbiakban Mucsiné Sisák Ágnesnek, terápiás munkatárs konferált, egyben betöltötte Bényi Ildikó szerepét. A műsor az Önök kérték című televíziós műsorra formálódott, amelyet a háttérben is olvashattak, az „Önök kérték, mi teljesítjük.” feliratot.

A műsorvezető megkérte a közönségben ülőket, hogy húzzanak egy kalapból, amely tartalmazta a műsorszámokat. Kérhettek komédiát, énekes és táncos produkciókat.

Az első műsorszám a „Kéz fent leng” kínai tánccsoport produkciója volt. Ez az intézmény lakói által bemutatott ülőtánc volt, ahol kilenc ellátott a kínai kultúrához híven színes bő ujjú jelmezben és kartonpapírból készült kínai rizsszedő kalapban mutatta be ülőtáncát.

Az ezt követő műsorszám egy tréfás jelenet volt, amiben egy vidéki böllér és egy híres séf tréfás párbeszédét láthatták. A harmadik jelenet, amelyet kihúztak a nézőtéren a kívánság kalapból szintén egy vidám jelent volt. Két dolgozó és az intézmény egyik lakója előadásában láthatták milyen három vidéki párbeszéde egy fővárosi kirándulás alkalmával.

Ezek után az énekkar előadását élvezhette a nézőközönség, akiknek dalcsokrában több ismert nótát hallhattak

Majd Nagy Jenőné versmondása következett.

Végül, de nem utolsó sorban a mentálhigiénés csoport előadásában egy mókás balladát hallhattak és láthattak.

A műsorszámokat zárva az intézmény dolgozói magyar cigánytáncot jártak, bevonva a nézőközönséget, amellyel fergeteges hangulatot teremtve búcsúztatták a telet.

A műsor után fánkkal kínálták az ellátottakat és a meghívottakat, továbbá a zene nem ért véget. További jó hangulattal és beszélgetéssel zárult a nap.

Az idei farsangi mulatság egyben nyugdíjas találkozó is volt, ahol együtt ünnepeltek a kisteleki intézmény nyugdíjas volt dolgozóival.

Kerepeczki Magdolna megköszönte az ellátottaknak és a meghívottaknak, hogy megjelentek az ünnepségen, a szereplőknek pedig a részvételt.

A farsang ezzel még nem ért véget, tombolasorsolás következett, ahol számos ajándéktárgy került kiosztásra. A fődíjak között kisorsolták Vas Ágnes, Hódi Katalin és Szombathelyi Árpád festményeit , amelyeket az Idősotthonnak adományoztak. Ezúton is köszönjük.

A tombola után farsangi fánkkal vendégelték meg a lakókat, hozzátartozókat és meghívottakat.

A mulatság folytatódott, a nyugdíjas volt kollégák megvendégelése után pedig régi fényképeket nézegetve beszélgettek a házban eltöltött munkaévekről.

 

A farsangot a Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány támogatta a jelmezek, dekorációk a tombolatárgyak , és az aprósütemények tekintetében.