Citeraest Kisteleken

A citerazenekart támogató lelkes összefogásnak részesei voltak 2018.november 17-én az együttes tagjai, a zenekart segítő barátok, családtagok, akiknek ezúton is köszönetet mond a zenekar vezetője „Minden perc ezer és ezer lehetőséget nyújt arra, hogy a jóra, a szépre, a nemesre, a minket
gazdagítóra használjuk fel. Csak nyitott szem kell hozzá – és egy kis bátorság, hogy megragadjuk ezt a pillanatot!”

 

Néhány évvel ezelőtt senki nem gondolta volna, hogy lassan egy emberöltőn át sikerül „életben tartani”, népszerűvé tenni Kisteleken a Citerások találkozóját a zenét és a zenekart kedvelőkkel.
Egy-egy ügyért való összefogás sokféle lehet. Van úgy, hogy emberek milliói állnak ki egyetlen cél érdekében, de van, hogy csak egy kisebb csoport akarja megmutatni, mire képesek. Ilyen összefogásnak voltunk részesei a citerás bemutató szervezésekor. A rendezvény célja a zenekar támogatása volt. Az együttes tagjai, a zenekart segítő barátok, családtagok lelkesen készültek a nagy eseményre. Mint minden alkalommal már a készülődés
is nagyon családias hangulatú volt, szalvétákat hajtogattunk, szalvétagyűrűt készítettünk, terítőt vasaltunk, díszítettünk. Szombaton délután készen voltunk mindennel, vártuk a vendégeket.  Megérkezett a zenekar is, így minden adott volt a jó szórakozáshoz. Jó érzés töltötte el a lelkemet, mert minden időre a helyére került. Jó volt ezt megélni, mert sok munka van egy ilyen rendezvény megszervezésében! A műsort az István a király rockopera citerára írt változatával indítottuk, majd Pópityné Várhidi Zsuzsanna által előadott „Hol van az a nyár” c. dal következett. Felcsendült a János vitézből az „Egy rózsaszál” dallama is. Ezeket a dalokat gyönyörű hegedű és zongora szólam kísérte Szabó Dániel, Rácz Ágnes Pópityné Várhidi Zsuzsanna és Kovács Eszter tanárnő segítségével, amelyet ezúton is köszönünk nekik!
A citerák, hegedűk és zongora csodás harmóniájában a Keresztapa zenéje szólalt meg. Egy kedves vendégünk ötlete alapján Szilágysági népdalokat adtunk elő a néptáncosokkal, Gera Márta vezetésével.  Hallhatóak voltak a Republic együttes népi ihletésű dalai citerára
írva, Bubamara, a Macskajaj filmzenéje, és a Kalinka is. Hatalmas munka van a dalok összeállításában, gyakorlásában, a rendezvény lebonyolításában. Szeretném köszönetemet kifejezni minden zenekari, pávaköri tagnak, a város vezetőinek, intézményvezetőknek, volt és jelenlegi feletteseimnek, családtagjainknak, rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, iskolatársaimnak, a segítő vállalkozóknak, hogy a
rendezvény sikerességéhez hozzájárultak!

Köszönjük a felajánlott tombolatárgyakat Mindenkinek!

Támogatóinknak ezúton is köszönetet mondunk.

Kistelek, 2018.11.20.

Víghné Lócskai Krisztina