Hagyományőrző lakodalmas Ruzsán

2016. 08.27.-én immár 15.-dik alkalommal került megrendezésre Ruzsa Község településén a hagyományőrző lakodalmas. Idén új színfoltja volt a rendezvénynek,mivel az ifjú pár valóban ezen a napon kötött házasságot és örömüket ilyképp is megosztották a vendégsereggel, valamint a nézőközönséggel. Mint minden évben a Napsugár Otthon Ruzsai Idősek Otthona lakóit külön tisztelettel hívták meg a rendezvényre, melyet a 110 főt számláló intézmény 50 ellátottja el is fogadott és nagy szeretettel és jó kedvvel vett részt a lakodalmas ünnepségen.

A hagyományoktól eltérően most nem az otthon volt az első állomás, hanem az utolsó helyszín, ahol a násznép egy kis mulatozáson vett részt. Aminek szívből örültünk, hiszen a nagy meleg addigra már enyhült, így igen kellemes időjárási körülmények között várhattuk a vendégsereget. Gyönyörű fogatokkal érkeztek a vendégek és az ifjú pár az intézmény elé, ahol a rendezvény főszervezője külön köszöntötte az otthon lakóit. Idén is mint minden évben az intézmény egyik dolgozójának a családja volt a vendéglátó. Nagyon finom kemencében sült kaláccsal, süteménnyel és ügyes gazdaasszonyok kezeit dicsérő palacsintával, na meg egy kis finom itókával kínálták a násznépet és persze az intézmény lakóit.

Az ellátottak jókedvét csak emelte az a tény, hogy ezen a rendezvényen szép számmal rokonaikkal és ismerőseikkel tölthettek egy kis időt. A násznép elvonulása  után ki – ki jókedvvel tért vissza az intézménybe, hogy ott elfogyaszthassa a jól megérdemelt vacsorát, mivel a nagy mulatság sok erőt kivett a jelenlévőkből.

Ruzsa, 2016.08.29.

Kollár Éva

szociális és mentálhigiénés munkatárs