„Lelkünk egészsége védelmében”

Az „Egyéni probléma közös segítség”- Élhető élet a demencia árnyékában című pályázati program keretében, a Napsugár Otthon Lakóiért Alapítvány által szervezett rendezvénysorozat második előadását 2016. február 16-án tartották meg a kisteleki Napsugár Otthonban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával létrejött előadás témája a lelki egészség megőrzése azoknál, akik szellemi hanyatlásban szenvedő beteget gondoznak. Az előadó dr. Tóth Éva pszichológus, életvezetési tanácsadó volt.

„Mivel a beteg folyamatos felügyelete feltétlenül javallott, a betegek gondozása a hozzátartozóktól sok együttérzést, empátiát és időt követel. Elsősorban a betegek személyiségének megváltozása és a valóságtól való eltávolodásuk az, amit a hozzátartozók nehezen tudnak kezelni és elfogadni.” – kezdte a doktornő az előadását.

Hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a gondozó, hozzátartozó lelki egészsége, azért hogy segítséget, támogatást tudjon nyújtani a rászoruló családtagjának. A lelki egészség védelmében fontos a testi-lelki és szellemi erőnlét megtartása. Gyakorlati példákkal illusztrálta e három témakör fontosságát, tanácsokkal látta el a jelenlévőket, hogyan őrizzék meg mentálhigiénés jó létüket.

„És végül: Kérjünk segítséget, ha szükségünk van rá. A kapcsolattartás hasonló helyzetben lévő emberekkel és a tapasztalatcsere nagyon sokat segít, és sokszor megkönnyíti a gondozók életét”- fejezte be előadását a doktornő.

A jelenlévőkre, akik városból és környékéről érkező hozzátartozók, szakemberek és a téma iránt érdeklődők voltak, nagy hatással voltak a doktornő szavai. Az előadást követően a büfé asztalok mellett kötetlen beszélgetés alakult ki a témával kapcsolatban. Kisebb csoportokban már szívesebben mondták el gondolataikat, véleményüket a résztvevők.