Férfi Nap a kisteleki Napsugár Otthonban

Évek óta hagyomány az intézményünkben, hogy köszöntjük a férfiakat.  Az intézmény ellátottjai között bár csak egy harmad a férfi, mégis róluk sem szeretnénk elfeledkezni és viszonozva a Nőnap alkalmából kapott kedves köszöntőjüket, számukra is kijelöltünk egy napot mikor  ők vannak a  középpontban.


Így történt ez 2015. június 25-én is. Az intézmény mentálhigiénés csoportja rövid köszöntővel és egy vidám vetélkedővel készült erre a napra, hangsúlyozva, hogy a férfi és nő különböző mégis egymásra van utalva.
A vetélkedő feladatai úgy lettek összeállítva, hogy férfiak és nők egyaránt megmutathatták nemükhöz tartozó tudásukat. Pl. Hölgyek sminkelték ki férfitársukat, vagy a férfiak kötöttek nyakkendők nő csapattársuk nyakába. Ugyanakkor zokni párosítás tudományukat is megmutathatták a férfiak, bár ebben az esetben segítségre volt szükségük, melyet a női csapat tagok nyújtottak. Mosogatás terén mindkét fél ügyesnek bizonyult, hiszen rövid idő alatt tisztára mosták a festékkel kikent üvegeket.
Nemcsak a délelőtt, de az egésznap jó hangulatban telt, mely nem csak az ajándékba kapott sörnek, de a vándorlegénynek beöltözött mentálhigiénés csoport tagjainak is köszönhető volt.

„Ki emberebb – ki istenebb a másiknál? Férfi? Nő? Egyik se? Mindkettő? Egyik? Melyik?(…)
Sejtettem, hogy ember nincs is – csak férfi van és nő.”
(Karinthy Frigyes)